Memoriter

A tóban

Nem gyűlöllek. Szeretlek.

Éjjel a tóban megleslek.

Gyönyörködöm a holdfényben

Érintetlen testedben.

Bár lehet, mindez ámítás,

Hamis a mosoly, a csábítás.

Hold

A Hold fényében élsz.

Harmatkönnyekben érezni zokogásod.

Fák suhogásában hallani suttogásod.

Holdba nézek: látlak Téged.

Csókod érzem homlokomon:

Fényed egyetlen vigaszom.

Nélküled tán elkárhozom!

Test

Közönséges, vad románc csábít a bűnre:

Kéjek kéje.

Ez minden ígérete.

Érzések?

Gyorsan elfelejted.

El ne engedd,

Teperd le,

Törd be!

Min töröd fejed?

Tudod, nem?

Nekünk is csak az kell.

.

.

.

Szeresd a testet,

A lelket soha!

Mert felébredsz, s látod:

Minden álmod oda.

Lovag

Szép-szomorú magány a társam újra,

Eltűnt a lovag az új nap hajnalára.

Az éjszaka mesés volt, az ébredés rémes,

Nem adtam senkinek, mi éjjel tiéd lett.

Kezed lelkem perzselte fel.

Az ígéret semmivé lett.

Gondolnék Rád

Gondolnék Rád…

Minek?

Minden szavad kétes, merev.

Nem érdemled meg gondolataimat.

Mégis, míg ezt írom,

Agyamból arcod ki nem szakíthatom.

Beégett a billog,

Látják. Látom.

Szellemed (szerinted) szabad.

Megcsalod önmagad.

Kedvesed. Engem.

Nem is sejted…

Vonzerőd a hangod, modorod.

Lelkedtől undorodom.

Ölelésed fáraszt.

A hazug igazabb nálad.

Kevés az olyan számító,

Ki érzők fájdalmán virul.

Végül mégis csatlakozol.

Megérted a szót: Pokol.

Búcsú

Ablakomon eső koppan.

Veled vagyok

álmaimban.

Szemed nézném, bejáratát lelkednek.

Nem lehetsz velem.

Nincsenek ízek, hangok, gondolatok.

Magam vagyok.

Lelkem sötét és mély, akár a kripta,

Mely élettelen, hideg tested zárja.

Örömünk a halál tiltja.

Cím nélkül

Titok vagyok testem a lakat kulcsa

a lelked kinyithatod nem

ajánlom mert várjon rád valóság vagy álom

túl a határon mélybe lök

sötétbe két vér két lélek egyesülése az élet

fájdalmasszép beteljesülése.

Imesznek

A kérdés adott.

Nincs válasz.

A hit halott.

Te nem jössz. Nem is várlak.

Mondtál szépet:

„Ha valaha is mellettem lennél,

akkor soha nem öregednél…”

Nem lett igaz.

Mit sírjak?

Hiába.

Ez van.

De a hála marad.

Multumesc, drága!

(Mi igaz kötelék,

Már meg kellett volna...

Gyáva voltam, hiába.

Vártam: hátha Ő...

Végül Te adtál erőt.)

Kétely

önmagába tekeredve

azon töpreng

egyre:

vajon megérte?

szerette?