Rendez-vous á minuit
Mere 2008.04.18. 16:48
Az előzményeket Norema "Mert a barátság már csak ilyen..." című novellájában találjátok.
Rendez-vous á minuit
(Éjféli találka)
„Ez volt életem legszörnyűbb napja. Szerencse, hogy péntek van.” Hazafelé ballagtam a suliból s közben azon gondolkoztam, tényleg megtörtént-e mindez. Arra a sajnálatos következtetésre jutottam, hogy hiábavaló minden próbálkozás, ami történt megtörtént, az ellen tenni már nem lehet. A zavaros emlékképek sokasága úgy hullott elmémre, mint hatalmas pók hálója, ahonnan nincs menekvés. „Bejelentik, hogy új igazgatónk lesz, … Tara elalszik mellettem miközben régi boszorkányperek iratait rendszerezzük, … gyakorlaton Norema életre kelt egy megfékezhetetlen sárkányt, … a fél iskola lángokban áll, … összetűzés Drake Orionisszal, az új igazgatóval, … lycantámadás éri az irodáját, … Drake és a fia, Felegár szebbnél szebb női ruhakölteményekben … végül a szülők behívása az iskolába éjfélre…
Elég!
Most inkább azzal kellene törődnöm, hogyan is adjam ezt elő otthon. Valljuk be, a szüleim nincsenek hozzászokva, hogy mindenféle halandók csak úgy parancsokat osztogassanak nekik. Kérlek ne érts félre, nem nézik le az embereket, de azért mégis csak ők a királyi pár. Ez az egész helyzet olyan… abszurd.”
Mikor megérkeztem a kastély hatalmas, kovácsoltvas kapujához még mindig teljesen tanácstalan voltam. Minden vigaszom az a sötétedésig hátralevő néhány magányos óra volt. Reméltem, az alatt majd csak kiötlök valamit.
Belépve mindent úgy találtam, ahogy lennie kell. Sötétség és mozdulatlanság honolt nappal a palotában. A gyertyák eloltva, a plafontól a földig érő nehéz brokátfüggönyök behúzva, az ajtók zárva. De hát miért is lenne másképp? A normális vámpírok ilyenkor koporsóik mélyén szunnyadnak, nem pedig sárkányokat hajkurásznak! A sors furcsa fintora, hogy engem próbálnak a következő uralkodónak nevelni... De esküszöm, többet nem csinálok ekkora hülyeséget!
Azért, hogy gondolataimat eltereljem a témáról amint felértem a lakosztályomba azonnal belevetetem magam a cseppet sem izgalmas rúnafordítás-házifeladatomba. De nem kötött le, csak Drake-re emlékeztetett, valamint arra a megalázó tényre, hogy nemsokára vallomást kell tennem a szüleimnek és rá kell vennem őket, tegyenek eleget az igazgató kérésének. Azt tudtam, hogy a teljes igazságot kell nekik mondanom, és azt is, hogy nagyon nem lesznek tőle elragadtatva.
Inkább elővettem a Halálosztók jelentéseit, és azokat kezdtem tanulmányozni. Fél évre visszamenőleg összehasonlítva őket érdekes eredményre jutottam, aminek tulajdonképpen örülnöm kellett. Csökkent ugyanis a vámpírok és lycanek közötti halálos kimenetelű összecsapások száma. Ugyan nem túl nagy százalékban, de ez már legalább javuló tendencia volt. A legfrissebb jelentéseken kívül egy levelet is találtam az asztalomon. Megsárgult pergamenre írták, fekete viaszból volt rajta a pecsét melybe a Corvinus címert bélyegezték. Először nem tudtam mire vélni a dolgot, atyámék nem így szoktak üzenni nekem, bár egy röpke pillanatra átfutott az agyamon az a felvillanyozó gondolat, hogy esetleg sürgősen el kellett utazniuk és nem volt idejük ezt személyesen közölni. Túl szép és egyszerű lett volna ez így. Ugyanis amint kinyitottam, rögtön láttam, hogy nem az ő írásuk. Nem ismertem rá, még sosem láttam ehhez hasonlót, de a rendezett sorok ám mégis elnyújtott, szálkás betűk egy idős, megfáradt embert rajzoltak elém. Mikor végigolvastam a levelet mégsem voltam csalódott, sokkal inkább izgatott és lelkes. Még sosem találkoztam Alexander Corvinusszal, most pedig arra kér, hogy töltsem nála az őszi szünetet. Tulajdonképp inkább vele, hisz mindketten Hunyadra utaznánk, persze csak ha a szüleim is rábólintanak. Ez hihetetlen! El kell, hogy engedjenek! Azért féltem is kicsit a találkozástól, de ezeket a gondolatokat inkább száműztem elmém mélyére. Egyszerűen csak örültem a dolognak, annyira hogy még Drake-ről és az éjféli találkánkról is megfeledkeztem. Le sem feküdtem aznap… Hogy is tudtam volna? Izgatottságomban lázasan gyártottam a szebbnél szebb álomképeket, reszketve reméltem, csak titokban a mámoros csodát, hogy újra viszontláthatom. Avraam. Miért is ment el, hát nem tudta, érezte, hogy mit jelent nekem?!
Mikor Linn, a szobalányom bejött, kezében az ébresztőnek szánt forró vérrel csordultig telített színezüst serleggel, nagyon elcsodálkozott, hogy iskolai egyenruhában talál és láthatólag egy szemhunyásnyit sem aludtam. Még mielőtt szóvá tehette volna a dolgot gyorsan elküldtem, hogy készítse elő a fürdőmet…
"
Nagyjából másfél órával később már valamivel kiegyensúlyozottabban lépdeltem lefelé a hidegen csillogó márvány főlépcsőn fehér és sötétzöld, földet söprő ruhámban. A forró víz puha érintése és a beleszórt vörös rózsaszirmok illata elcsitította a lelkemben dúló ambivalens indulatokat. Tudtam, hogy úgyis megtudnak majd mindent Drake-től, jobb, ha előtte már tőlem is hallják. Mert elvégre nem tettünk semmi igazán rosszat… az anyagi károkat pedig minden gond nélkül meg tudjuk fizetni. Igen, határozottan egyszerűbbnek látszott most a megoldás, mint néhány órája. A lépcső aljában aztán meg is álltam, mert hosszú sor kígyózott onnantól egészen a trónterem kétszárnyú, címeres ajtajáig. Péntek lévén apa ma tartotta a belső kihallgatásokat, és ez nekem kapóra jött. Ilyenkor az udvar népe bármilyen személyes jellegű kéréssel vagy problémával fordulhat a királyhoz. Úgy gondoltam, az enyém jelen esetben beletartozik az előbb említett kategóriába, ezért beálltam a sor végére, ami még annál is lassabban haladt, mint amire számítottam, pedig nem voltak illúzióim.
Azonban mikor a közeli katedrális tompa hangú harangja elkongatta a tízet, úgy döntöttem, más megoldást keresek és elindultam édesanyám lakosztálya felé. Kopogásomra a komornája nyitott ajtót, és közölte, hogy a királyné jelenleg elfoglalt, ugyanis épp a következő bálra készülő ruháját igazítják rá a varrónők. Azért kértem, jelentsen be. Nem kellett hozzá öt perc és már mehettem is, míg a varrónők és segédeik kissé morcos ábrázattal indultak kifelé, varrókosaraikat, tűpárnáikat, ollóikat cipelve. Alig hogy beléptem a kicsi, királykék damaszttal bevont szalonba, máris ott volt ő is, mellém ült, megsimogatott, puszit adott és csak annyit kérdezett:
- Mi baj Mere? – Olyan szép volt és szelíd. Én miért nem tudok ilyen lenni? Mi az, ami hiányzik belőlem?
- Ma az iskolában… hát… - kezdtem
- Igen kicsim?
- Szóval elég rosszul sült el az egyik varázslatom.
- Mit csináltál, kislányom? – nézett rám még mindig mosolyogva. Ez bátorított egy kicsit. Nem látszott rajta semmilyen jele a haragnak, csak az érdeklődésnek.
- Hát… Ami azt illeti, nem csak én egyedül, de…
- Azt gondoltam. – vetette közbe.
- Szóval Tara, Norema és én ma nem bírtunk megfékezni egy sárkányt, amit Norema azért teremtett, mert ez volt az óra anyaga.
- Nem veszélyes feladat gyerekeket arra buzdítani, hogy kontrolálhatatlan varázslényeket teremtsenek meg? – kérdezte, de látszott rajta, hogy tudja, nem keveset szépítettem a történeten azzal, ahogy előadtam.
- Igazából annyi volt a feladat, hogy idézzük meg a kedvenc állatunkat. Arról még Norema sem tehet, hogy az övé a sárkány. De addig minden rendben is volt vele, amíg el nem kellett volna tüntetnie. Az már nem sikerült, az állat feldühödött és kezelhetetlenné vált. Lerombolta és felgyújtotta az iskola épületének teljes nyugati szárnyát, és megrongálta részben az északit is. Pedig mi megpróbáltuk megállítani. Tényleg. Végül csak több tanár együttes erővel tudta megfékezni és eltüntetni. Aztán mehettünk az igazgatói irodába. De ott már nem az a vén csoroszlya fogadott minket, mert közben változás történt az iskola vezetésében. Talán már értesültél is róla, mostantól egy Drake Orionis nevű mágus ül az igazgatói székben. Akitől természetesen meg is kaptuk a magunkét. Szigorú, erkölcsös és következetes. Ismerte minden eddigi botrányunkat, csínyünket, de még azt is, mikor, miért és milyen órákon nem vettünk részt, vagy mikor nem volt kész a leckénk. Szörnyen idegesítő alak. A hegyi beszédének végül az vetett véget, hogy néhány lycan támadást intézett az iroda ellen. Vagyis hármunk ellen, de hát akkor éppen ott voltunk… Drake-kel és a fiával, Felegárral együtt.
- Hogyan? Már nappal sem vagytok biztonságban? – Őszinte aggodalom ült a szemében. Láthatólag nem igazán haragudott a sárkány miatt, viszont féltett.
- Nem kell, hogy megijedj, jól tudod, mire vagyunk képesek hárman, ha összefogunk. Könnyedén legyőztük őket, majd mivel nagyon elegünk volt a két Orionisból, és elég erőt éreztünk magunkban, különböző női ruhákba bújtattuk őket. Akkor jó szórakozásnak tűnt. Aztán abbahagytuk, és mesélni kezdtünk nekik a Szövetségről, magunkról, arról hogy miért támadnak meg minket akár fényes nappal is. Minderre csak annyi volt a reakció, hogy eltanácsolás terhe mellett éjfélkor jelenjünk meg nála a szüleink kíséretében. – Így, hogy már kimondtam, végre megnyugodtam. Most már mindegy. Nem szerettem volna magamra haragítani, de megfogadtam, hogy a teljes igazságot mondom neki. Azonban a válasza nagyon meglepett.
-Akkor úgy látom nincs más hátra, mint hogy nem egészen másfél óra múlva tiszteletünket tegyük atyáddal együtt ennél a Drake Orionisnál. – De elég volt a szemébe néznem, s máris tudtam, nem csak ennyi a válasza, bár többet már nem fog mondani. Valahogy így hangozhatott volna, ha megteszi: „Tudod jól, hogy a sárkányért nem haragszom, hiszen még csak tanulod használni a veled született erőt, és ez nem könnyű. De amit az új igazgatótokkal és a fiával műveltetek, az botrányos. Neked, mint eljövendő királynőnek meg kell tanulnod felelősségteljes döntéseket hozni, tiszteletben tartani másokét, és cselekedeteidet függetleníteni a pillanatnyi szeszélyedtől. Nem ezt vártam tőled egy ilyen helyzetben.” Nem mondta ki ezeket a szavakat, de nem is volt rájuk szükség. Én is pontosan tudtam, hogy hol hibáztam aznap.
- Most viszont menj és mesélj el mindent atyádnak is, – folytatta – aztán egy óra múlva találkozunk hárman az előcsarnokban, indulásra készen.
- Ahogy óhajtod, anyám, - válaszoltam még jobban elkedvtelenedve, mert apa egész biztosan nem hagyja szó nélkül a dolgokat, hiába tudja, hogy azok nélkül is megértem – de a titkos folyosón mennék, mert még mindig hosszú lehet a sor.
Ezzel átmentem anya boudoire-jába és kinyitottam a nagy, egészalakos tükröt, ami mögött gazdagon díszített, romantikus hangulatú folyosó húzódott. Az elágazásánál jobbra fordultam, a másik irány ugyanis apa lakosztályához vezet, ez viszont a trónterembe. Ott Emanuel Corvinus hajdani vámpírkirály, az én dédapám hatalmas képmását félretolva léptem ki a titkos folyosóról, pont akkor, mikor az egyik miniszter kilépett a teremből. Apa intett az őrségben lévő Halálosztóknak, hogy egyelőre ne engedjenek be mást, majd felém fordult.
- Miben lehetek a segítségedre, Mekare?
- Kéréssel fordulnék Hozzád.
- Mondjad nyugodtan kislányom. – Közben teljesen véletlenül álltam meg ugyan úgy előtte, mint azok, akik kihallgatásra jönnek.
- Ma az iskolában tanúsított viselkedésem nem volt megfelelő, ezért az új igazgatónk, Drake Orionis, egy nagyhírű mágus, általam kéret Téged és édesanyámat, hogy velem együtt ma éjfélkor jelenjetek meg az irodájában. Amennyiben ez nem történik meg, azonnali hatállyal eltanácsol. – Lassan beszéltem, nehéz volt kimondanom ezeket a szavakat, ám apa arcáról semmit sem tudtam leolvasni. Szemrebbenés nélkül hallgatott végig, és miután befejeztem, meg sem szólalt. Várta, hogy folytassam.
- Éppen ezért, mivel számomra nagyon fontos, hogy a varázsképességemet is megfelelő módon tudjam kontrolálni, és ezt a képességet csakis ezen tanintézmény falai között sajátíthatom el, kérlek, hogy gyere el velem anyával együtt a megadott időpontra. – Most már tényleg nem tudtam volna folytatni. Lehajtottam a fejem és vártam az ítéletet. Helyette egy kérdés hangzott el.
- Mondd csak, mégis mit takar az a „nem megfelelő viselkedés”, lányom?
- Az iskola épületének súlyos megrongálását, illetve az igazgató úrnak és a fiának női ruhákba való öltöztetését. Felidézve Felegár alakját rózsaszín esküvői ruhában még szorult helyzetemben is halvány mosolyt csalt az arcomra.
- Nem kétlem, hogy remekül szórakoztál, Mekare Corvinus. – nem emelte fel a hangját, de így is volt benne valami vészjósló, amit kemény vonásai és sötét tekintete csak még tovább erősítettek.
– Ez esetben fél tizenkettőkor várlak édesanyáddal együtt az előcsarnokban. Legyetek indulásra készen! A büntetésedről majd később még beszélünk, függetlenül attól, amit esetleg az iskolában kapsz. – ezzel felállt, jelezve hogy részéről vége a beszélgetésnek. Hihetetlenül boldog voltam, hogy végül is eleget tesz a kérésemnek és így nem csapnak ki a suliból. Képtelen voltam uralkodni magamon, a nyakába borultam és vagy ötször elismételtem, hogy „Köszönöm”. Erre már ő sem állta meg egy rendes mosoly nélkül, és tudtam, hogy nem haragszik igazán. Nem örült neki, hogy félbe kellett szakítania a kihallgatásokat, de nem is volt rám mérges.
Még mikor felértem az öltözőszobámba sem mertem elhinni, hogy túl vagyok a nagy vallomáson, és sikerült. Ha azt vesszük, nem is rosszul! Biztos voltam benne, hogy anyától már nem kapok több dorgálást, apa büntetésével meg ráérek később foglakozni, majd ha megtudom mi is lesz az. Megetettem a kedvenc hollómat, megfésülködtem, majd köpenyt csatoltam a vállamra, s indultam is, hisz nem engedhettem meg magamnak, hogy elkéssek. Kifelé menet még vetettem egy pillantást a falra függesztett tükörbe, s alapvetően meg voltam elégedve a benne látott képpel. Inkább ártatlannak tűntem, mint ijesztőnek, ugyanakkor a tartásom és a tekintetem tiszteletet parancsolt. Ha másért nem is, ezért megérte Corvinusnak lennem és alávetnem magam mindenféle hercegnői különóráknak.
"
A megadott időpont előtt tíz perccel állt meg motoros halálosztók egy csapatától kísért fekete limuzinunk az Iskola kapuja előtt. Általában nem örülök a díszkíséretnek, de most helyénvalónak éreztem. Úgy voltam vele, lássa meg ez a Drake Orionis, hogy kikkel is kezdett ki! Pontban éjfélkor kopogtattam meg az igazgatói iroda ajtaját, ami varázslat segítségével tárult fel, hisz Drake éppen Anna Nephrynnel társalgott, míg Tara az egyik díszítésnek kifüggesztett tőrt tanulmányozta. Ekkor már csak négy fegyveres testőr, Fea, Hiron, Keith és Raoul kísért minket, ám előzetes parancsra az irodába már ők sem léptek be.
Érkezésünkkor Drake felállt, atyám előtt meghajolt, anyámnak kezet csókolt, nekem pedig biccentett, amit viszonoztam. Szerencsére Anna volt olyan előzékeny, hogy a segítségemre siessen, így rájuk hagyhattam a formális társalgást ami semmi másra sem volt jó, mint az idő eltöltésére a harmadik család megérkezéséig, és nyugodt szívvel csatlakozhattam Tarához aki még mindig annak a tőrnek szentelte minden figyelmét. Maga a fegyver egy kétélű, színezüst penge volt, furcsa bevésetekkel, melyek leginkább kora-középkori germán rúnákra hasonlítottak. Nem mondom, lycanvadászatra tökéletes.
- Én is szeretlek. – jött Tara cinikus válasza telepatikus úton. Ha már ő így kezdte, gondoltam hasonló módon folytatom. Gondolatok útján.
- Szabadna megtudnom, milyen jogon kutakodsz az agyamban?
- Ha egyszer nem zárod el…
- Azt hittem, előled nem kell.
- Nem is! De ha már itt tartunk, hogy fogadták?
- Látszólag jól, de úgy néz ki, lesz következménye…
- Ne már! Nem gondolod, hogy enyhíteniük kellene a szigoron? – Tara mindig is furcsállta, hogy ennyire szigorúan nevelnek. Ő sokkal szabadelvűbb volt, de persze idősebb is, bár csak másfél évvel.
- Nem szeretek összetűzésbe keveredni velük, tudod jól. És nálatok? Gondolom Anna sem repesett az örömtől.
- Azt épp nem, de szabályosan röhögött, mikor meghallotta a nőiruhás részt. Hol vannak már Noremáék?
- Biztos késnek… Ez olyan jellemző rájuk.
- Na igen…
Ebben a pillanatban ismét kopogtattak az ajtón, ami megint csak varázsütésre tárult fel. Gregory és Rosaleen Wyatt érkezett meg lányukkal, Noremával. Drake őket is üdvözölte, majd miután mind a nyolcan helyet foglaltunk vele szemben, beszélni kezdett.
- Köszönöm, hogy mindannyian idefáradtak ebben az igencsak furcsa időpontban – kezdte, mire apa alig észrevehetően felhúzta az egyik szemöldökét, ami nála egyértelműen annak a jele, hogy nem ért egyet valamivel és fenntartással kezeli a dolgokat.
- Nem tudom, - folytatta - hogy a hölgyek mennyit és milyen módon meséltek el önöknek a mai nap eseményeiről, ezért inkább felvázolnám gyorsan őket. Történetem igazáról tökéletes módon megbizonyosodhatnak majd, ha kitekintenek a hátam mögött lévő ablakon. - Valóban, a kiégett romok még az éj sötétjében is jól kivehetően meredeztek az ég felé.
- Véleményem szerint teljesen felesleges erre időt pazarolnia uram, úgy gondolom, mindhárom lány a teljes igazságot mesélte el odahaza. Mindannyian megbízunk gyermekeinkben. – szólt közbe Gregory Wyatt. Mindeközben egyre erősödött bennem az érzés, hogy bár szüleink nem igazán kedvelik egymást, most mégis egy véleményen vannak. Nem fogják engedni, hogy Drake Orionisnak felettünk hatalma legyen. Ha büntetést is kapunk, azt csakis tőlük kaphatjuk, nem pedig egy mágustól, aki ráadásul csak most került pozícióba. Persze, az ország azt hiszem második leghatalmasabb varázslócsaládja, de… valljuk be, a Wyattek az elsők, a Nephrynek a lycanek legbefolyásosabb vezetői közé tartoznak, a Corvinusok pedig már több mint ezer éve a vámpírok uralkodó-dinasztiája. Nem is sejtheti még ez az ember, kik esküdtek össze ellene ezen az éjjelen.
Drake ugyan meglepődött kissé Gregory ezen határozott elutasításán, de két gyors pislogás után visszanyerve nyugalmát, szinte azonnal folytatta:
- Ez esetben ettől eltekintenék. De azt bizonyára önök is belátják, hogy felelőtlenül cselekedtek és ezzel hatalmas károkat okoztak az iskolának. Mind az épületnek, mind az intézmény jó hírének.
- Uram, de hisz fiatalok! Mikor kövessék el életük csínytevéseit, hibáit, mikor éljék ki magukat, ha nem most? – Válaszolt a hallgatólagos dacszövetség nevében Anna. – Nincs igazam, Helena?
- Teljes mértékben egyetértek veled, – válaszolt anya, majd Drake felé fordult és így folytatta – Biztosíthatom önt uram, hogy ami pedig az anyagi károkat illeti, természetesen a családunk egy az egyben megtéríti a felújításokra fordított összeget.
Alig mertem hinni a fülemnek. Szinte már azon gondolkoztam, hogy mi ütött itt ma a máskor oly szigorú szülőkbe. Összenéztem mindkét barátnőmmel, de ők ugyan olyan zavarodottan néztek vissza rám, mint én rájuk. Titokban persze nagyon élveztük a dolgot, de tudtuk, ez az ő csatájuk Drake-kel. És igen csak nyerésre álltak. Ám az újdonsült igazgató még mindig nem adta fel.
- Köszönöm a felajánlást, melyet készséggel elfogadok, ám ezzel még nincs minden megoldva. Először is, a lányokat még nem vontam felelősségre a tettükért, másodszor pedig ezzel még nem áll vissza magától az iskola hírneve.
- Az első ponttal kapcsolatban tudnia kell, hogy Mekarét a vámpírok királynőjének neveljük, nem tartozik magyarázattal senkinek sem a cselekedeteit illetően rajtunk kívül. Azt tehet, amit akar. – Talán atyám szavai voltak az este kegyelemdöfése Drake számára, aki most már leplezni sem tudta felháborodottságát. Szinte tajtékzott a dühtől. Mindeközben a szülők fenséges nyugalommal ültek vele szemben. Azon kivételes alkalmak egyike volt ez a mai este, mikor még Rosaleen is halványan elmosolyodott. Általános meglepetésre ő csapta le az apa által feladott labdát, hisz pontosan tudtuk, mennyire ragaszkodik a szabályokhoz és előírásokhoz:
- Ami pedig az iskola jóhírét illeti, itt van maga, egy nagymultú és nemes máguscsalád feje. Az emberek arra fognak emlékezni, hogy igazgatóságának kezdetén ön újjáépítette az iskolát és kegyesen megbocsátott a kicsit élénk ám annál tehetségesebb diákjainak.
Drake védelmi vonala ezzel porba hullott. Látszott rajta, hogy megtört, feladta. Még egyszer utoljára nyugalmat erőltetett magára, és lassan, kimérten kezdett beszélni:
- Nem kívánok vitába szállni önökkel. Ha mindannyian így látják helyesnek, akkor elfogadom a döntésüket a rendbontók sorsát és a kártérítést illetően. Még egyszer köszönetet mondanék, amiért megtiszteltek a jelenlétükkel. Részemről ezzel végeztem. Ha önök is így gondolják, akkor a viszont látásra és további kellemes estét kívánok mindannyiuknak. A lányokat pedig hétfőn ismét várom a tanintézmény falai közé, már ami még áll belőlük.
Ezzel mind elköszöntünk az igazgatótól és együtt indultunk kifelé az iskolából. Kiérve az épületből aztán egymástól is elbúcsúztunk, és a három család háromfelé indult, hátra sem tekintve. Mintha az elmúlt órában történtek nem is valóság lett volna.
Mi még akkor is vidáman beszélgettünk mikor a fekete limuzin begördült a palotakert kapuján. Már épp indulni készültem, hogy visszavonuljak a saját körletembe,mikor apa utánam szólt.
- Azért ugye tudod, hogy büntetést ígértem?
- Igen atyám – válaszoltam. – Szabadna megtudnom, hogy mire is számíthatok?
- Természetesen. Van néhány régi kódex a könyvtárban, amikben néhol már alig látszik az írás. Rájuk férne az átmásolás…
- Ne már… - kezdtem volna, hisz ennél idegőrlőbb dolgot aligha tudtak volna kitalálni. Ráadásul ezek a könyvek egytől-egyig latinul íródtak, gót betűkkel.
- Erről nem nyitunk vitát Mekare.
- Vállalnod kell a tetteid következményét, még akkor is, ha másoknak nem hagyjuk, hogy ezt rádkényszerítsék – tette hozzá anya.
- Jó éjt Mekare.
- Szép álmokat kicsim.
- Nektek is viszont – válaszoltam és elindultam aludni. Fáradt voltam, és már cseppet sem jókedvű. Fogadjunk, hogy a másik kettő nem kap büntetést!
|