meg akarom keresni a világ legnagyobb fáját, felmászni rá, és lenézni a földre. kívülálló akarok lenni, nem részt venni az élet faszságaiban. kicsit kiszállni a játékból, és csak figyelni az alattam nyüzsgő, tevékeny embereket, akik próbálnak eligazodni abban a rengetegben, amit eléjük tár a föld. lóbálni akarom a lábam, és boldog lenni a tudattól, hogy én nem veszek részt. most, egy kicsit nem. semmi nem jó most, semmi, a lelkem tönkremenőben, és emiatt még sokminden, a terveim szétszabdalódnak. nem akarok most játszani. ki akarok lépni az életből kicsit, hogy aztán azt tudhassam mondani, ott kinn is szar, és inkább visszamennék. a mindennapi problémáimhoz, ahhoz, hogy megölöm saját magam, azzal, amilyen vagyok. azt hiszem, elkönyvelhetem magamnak, nekem mindenhol szar, és mégis mindenhol jó. soha nem leszek elégedett semmivel, és el fogok mindent baszni, és egyedül fogok megdögleni, mert mindenki egyedül hal meg. és mégis mosollyal az arcomon fogom mindezt tenni. mert valamikor, valahol, ezen a föld nevezetű bolygón, én éltem. ha szarul is, de éltem.