Párizsi fogócska

- Valaki van a tetőn - jelentette ki Tara, miközben feszülten figyelte a Hold által lágyan megvilágított kámzsás alakot.

- Tudom - bólintott Mere. - Már csak az a kérdés, hogy ki az, és miért háborgatja Daneelt párizsi kastélyomban?

- Valóban, az Oltalmazó ablaka felé tart - mondta Nore. Az alak nesztelenül osont a tetőgerincen, majd a szemük láttára botlott meg, s kezeivel csapkodva sikerült visszanyernie egyensúlyát.

- Kétségkívül Felegár az - mondta Tara. - De mit akar Daneeltől, és miért nem valamilyen hagyományosabb útvonalon próbálkozik?

- Tilosban jár - felelte Mere.

- Még ilyet! - szörnyülködött Nore. - Vajon kitől tanulhatta...?

- Vajon kitől? - kérdezett vissza a másik két lány egyszerre, és ezen mindhárman hangosan nevettek.

- Ideje aludni térni - ásított Tara. - Holnap találkozunk?

- Elvileg igen, de majd küldök nektek hollót.

Nore még egyszer felnézett a tetőn mászó alakra, aki éppen akkor ért Daneel ablakához és dühösen rángatta a szárnyakat.

- Befelé nyílik, barátom - suttogta, aztán elfordult, hogy elterelje gondolatait a varázslóról.

***

Daneel már messziről meghallotta a közeledő lépteket. Az ablakot szokása szerint nyitva hagyta, de a huzat behajtotta, így kicsit megszorult a levegő. A férfi ébren volt, mostanában inkább délután aludt, s csak nemrég kelt. Álmosan pislogva ült az ágyán, a sötét szobában, amikor a jövevény az ablakhoz ért és többé-kevésbé halkan matatni kezdett rajta. Percek teltek így el, végül a kámzsás alak fáradtan nekitámaszkodott az ablakszárnyaknak... és abban a pillanatban éles sikolyt hallatva, fejjel előre bezuhant a szobába.

- Megismételnéd ezt a kedvemért? - kérdezte Daneel, de úgy nevetett, hogy az idegen nem értett belőle semmit. Inkább feltápászkodott, és hátrahajtotta csuklyáját.

- Felegár - üdvözölte Daneel minden meglepődés nélkül. - Mire véljem látogatásodat e kései órán?

A varázsló megragadta a vállát és elkeseredetten hörögte:

- Nindzsák!

A vámpír részvéttel nézte:

- Magam is kerültem már hasonló helyzetbe - mondta. - Emlékszem, tizenhat éves koromban valami kis szőke lánnyal átittunk egy egész éjszakát. Másnap úgy tűnt, mintha Velencét megszállták volna a szamurájok. Szamurájok árultak a halpiacon. Szamurájok hajtották a gondolákat, hosszú kardjaikkal hasítva a vizet. Még az újságosbódéban is szamuráj ücsörgött. Sokkoló volt. De a legrosszabb az, hogy soha többé nem tudtam az élményt reprodukálni. Bármit, bármennyit, bárhol ittam... a szamurájok délre szertefoszlottak, és nem tértek vissza soha többé.

Mágikus erővel hatottak ezek a szavak Felegárra. A szeme ugyan kidülledt a beszámoló alatt, de máskülönben teljesen visszazökkent a rendes kerékvágásba, és tisztességesen megfogalmazta űzött gondolatait.

- Néhány napja kölcsönvettem apámtól a családi medálunkat - kezdte. - Nálam szigorúbbak a műveletet akár még lopásnak is aposztrofálhatnák, pedig nem akartam megtartani, csak egy varázslathoz kellett.

- És...? - kérdezte Daneel.

- A medál elképesztő mértékben képes felerősíteni bármilyen varázslatot, így rosszakaratú emberek kezében pusztító fegyverré válhat. Ám ez még nem minden. Aki a medált birtokolja, az a segítségével rákényszerítheti az akaratát az apámra.

- És te ezt a medált elveszítetted...

- Nem teljesen. Nemrég nindzsák törtek be hozzám és ők vitték el. Majdnem otthagytam a fogam, az utolsó pillanatban tettem magam láthatatlanná.

- Szóltál róla apádnak?

- Azt hiszem, az, hogy még élek, eléggé nyilvánvaló válasz a kérdésedre.

- Óriási - dünnyögte Daneel. - És most hozzám jöttél, hogy segítsek visszaszerezni, igaz?

Felegár bólintott.

- Nyomon tudod követni?

- Igen.

- Akkor menjünk.

***

Hosszú volt az éjszaka. A medáltolvajok mindent megtettek, hogy nyomaikat leplezzék. Hamis varázstárgyakat helyeztek el, hogy megzavarják velük - sikeresen! - Felegár érzékeit. Az egyik ilyen helyen csapda várta őket, de erről a varázsló már csak akkor szerzett tudomást, amikor Daneel megjelent mellette egy halott feketeruhással a vállán.

- Élve kellett volna - jajgatott a varázsló.

- Ne aggódj, mindent kiszedtem belőle - mondta a vámpír.

- Eszerint...?

- Az Átrium-hotelben fogják átadni a medált a megbízójuknak.

- Huhh, igyekezzünk, mindjárt megvirrad!

***

Hölgyek! Felegár és Daneel még nem tértek vissza. Szükségük lehet ránk. Találkozzunk reggel az Eiffel-toronynál!

Mere útjukra engedte a hollókat, miközben Daneelre gondolt.

Közeledik a napfelkelte.

Összerándult, ahogy megérezte, hogy a vámpír összetörte a vérét tartalmazó fiolát.

- Mit műveltek? - kérdezte hangosan... de persze erre a kérdésre nem kaphatott választ.

***

A második nindzsát a hotelben kapták el. Daneel kérlelhetetlen könyörtelenséggel adta a tolvajok tudomására, hogy nem tréfál, s miután második áldozatának nyakát egyetlen ütéssel törte el, a többiek menekülésre fogták a dolgot.

A vámpír eközben elhasználta az üvegcsét, mely Mekare Corvinus vérét tartalmazta.

- Ezt nehéz lesz megmagyarázni - mondta.

- Haragszol? - kérdezte Felegár.

- Nem - hazudta Daneel.

A varázsló megnyugodva sóhajtott. A vámpír elfojtotta kényszerét, ami arra irányult, hogy betolja Felegár orrát az agyába.

- Merre viszik a medált? - kérdezte. Válaszul a mágus megfordult és mutatta az irányt.

Vagyis egyenesen az Eiffel-torony felé, mely a város fölé magasodott.

***

- Itt vagyok - mondta Tara szemrehányóan. - És kíváncsian várom, ezúttal milyen slamasztikából kell kirántanunk a testőrödet.

Nore körbenézett, kissé értetlenül. Mit keresek én itt? - gondolta. A város éppen csak ébredezett, s bár az Eiffel-toronyhoz máris ötvenméteres sor állt, lehangolóan üresnek tűnt a hatalmas tér.

- Éhes vagyok - mondta. Mere ránézett, tekintetéből az „és én most ezzel mit csináljak” tehetetlensége sütött.

- Senki sem szeret éjjel hollót kapni - kezdte Tara, akinek figyelmét nem kerülte el a közjáték. - Amikor megláttam, azt hittem, Felegár végül leesett a tetőről és te ezt üzented meg.

Mere nem válaszolt, megbűvölve bámult valamit a távolban.

- Három nindzsa...? - suttogta hitetlenkedve. - Filmet forgatnak itt, vagy mi?

- Elkapjam őket? - kérdezte Tara.

- Vagy inkább én? - tette hozzá Norema, és kinyújtott jobb kezén kezdődő tűzgolyó nyomai derengtek fel.

- Nem, hölgyek! Várjuk ki a végét!

***

- Miért nem kapod végre el őket? A te képességeiddel gyerekjáték lenne! - zihálta Felegár, miközben a megmaradt három tolvaj után loholtak.

- Kerülni akarom a feltűnést!

Daneel természetesen csöppet sem tartott attól, hogy valaki meglátja, de dühös volt Felegárra, aki miatt fényes nappal kell koptatnia Párizs utcáinak kövét, s most élvezettel nézte a kimerült varázsló szenvedését.

Azon gondolkozott, vajon miért az Eiffel-toronyba mennek. A hatalmas fémszerkezet ugyan az azt látogató tömeg miatt alkalmas lehetett rá, hogy az üldözöttek elvegyülve megszabaduljanak a fekete ruhától, ám ennek kockázata is igen magas volt, lévén az épület nem más, mint gigantikus csapda, vádló ujjként ég felé mutató zsákutca.

A vámpír hirtelen megtorpant. Használd ki a lehetőséget, mondaná Mere, ha most itt lenne, és Daneel rájött, hogy a pillanat varázsa a maga tökéletes törékenységével karnyújtásnyira van tőle.

Daneel Caleon megállt.

A Nap sugarai fényárba borították a környező épületeket és a Trocadero pazar szökőkútjait. Néhány fehér felhő úszott méltóságteljesen az égen, s madarak köröztek közöttük. Talán sirályok lehettek. A látvány gyönyörű, fenséges, s szívfájdítóan szokatlan volt az éjszakához szokott...

- Daneel!

A vámpír Felegárra nézett, tekintete olyan tompa és fénytelen volt, hogy a varázsló hátralépett.

- Tudod, a nindzsák... akik ellopták... a medált.

Daneel még mindig értetlenül bámulta, aztán összerezzent.

- Azt hiszem, leblokkoltam kissé - mondta bocsánatkérő mosolyt villantva. Felegár meg tudta volna ölni, ahogy látta, milyen gyorsan túltette magát a vámpír a dolgon. - Nos, merre vannak?

- Felmentek oda.

- A toronyba? Akkor talán kövessük őket.

Átkeltek a Szajna fölött a Pont d’lénán. Felegár ösztönösen beállt volna a hosszú sor végére, de Daneel karon ragadta és a pénztár felé húzta.

- Csak nem képzeled - morogta közben.

***

- Oda nézzetek - súgta Norema. - Nem hiszek a szememnek.

- Egyenesen idejönnek - mondta Tara.

- Akkor felmegyünk, amennyire csak lehet - döntött Mere. - Nem láthatnak meg minket, amíg ki nem derítjük, mi történik itt.

- Időközben az egyik nindzsa odaért hozzájuk és elfutott mellettük. Egy másik mászni kezdett az acélgerendák között. A turisták mérsékelt érdeklődéssel bámulták őket.

- Franciák - ingatta a fejét egy amerikai férfi. - Mondtam, hogy inkább Spanyolországba menjünk!

***

Daneel és Felegár a liftben állva figyelte, mint zsugorodik alattuk a föld, hogyan bővül a látóhatár és közeledik egyre jobban a toronynak az a része, ahol a felvonót felváltja a körlépcső. Itt a korlátokra távcsöveket szereltek, és elég nagy volt a tumultus, mert mindenki ki akarta próbálni őket. Daneel csaknem késve vette észre a nyaka felé közeledő pengét. Lebukott előle, magával rántva a varázslót is, majd felnyúlva elkapta támadója vállát és lerántotta maga mellé a földre.

- Hol a medál? - rivallt rá. Ellenfele dacosan összeszorította a száját, de közben felnézett, s ahogy Daneel követte tekintetét, karcsú, fekete alakot figyelt meg a toronynak egy felsőbb emeletén.

- Ő lesz az! - jajdult fel izgatottan Felegár. - Nála van! Érzem!

Daneel, mint rongybabát kapta fel a nindzsát, és egyszerűen átdobta a korláton. A közelben állók összerezzentek, egy idős hölgy sikoltáshoz készülődött. Daneel a magasba mutatott.

- Látják azt a pontot az égen? Az a helikopter. Onnét kameráznak.

Az emberek elégedetten bólogattak, valaki idegesen felkacagott.

- Jó trükk volt, már azt hittem... - mondta barátjának, de hőseink már nem figyeltek rá, hanem felfelé futottak a lépcsőn.

A kis fekete pont az égen nyugat felé vette az irányt. Öreg, nagydarab galamb volt, s még nem tudta, hogy egy héja néhány órán belül elkapja.

Daneel lepillantott.

- Mi a csoda... - dünnyögte, majd részvéttel meredt az előtte rohanó varázslóra.

- Odalent Drake Orionis és felesége beálltak a sorba, hogy jegyet vegyenek a toronyba.

***

Ezt természetesen Mekare Corvinus is látta.

- Ajjaj - mondta.

Nore legyintett.

- Órákba fog telni, amíg a pénztárhoz ének - jósolta.

- Azt hiszem, erre ők is rájöttek - szólt Tara és együtt nézték, amint Drake, feleségét félrevonva láthatatlanságot varázsol magukra, hogy így játssza ki a kulturált toronylátogatás szabályait.

- Perceken belül itt lesznek - mondta Mere. Ekkor ért melléjük az egyik nindzsa és egyenesen odatámaszkodott a korláthoz. Arcából csak kék szemei látszottak ki, ezekkel pislogott a hölgyekre és igyekezett természetesen viselkedni. Épp úgy, mint egy színész, aki forgatáson van.

- Én a helyedben tovább másznék - mosolygott rá Norema. Tara odalépett a feketeruhás mellé.

- Mit kerestek itt? - súgta a fülébe, vagyis oda, ahol a fekete ruha alatt a fülét sejtette.

- Beszélj - parancsolta Mere olyan hatalomszóval, aminek senki nem lehet képes ellenállni, hacsak előzőleg fel nem vértezte magát különféle bűbájokkal.

- Medál... - kezdte a férfi, aztán tágra nyílt szemekkel elhallgatott, mint aki most ébred. Megpróbálta átvetni magát a korláton, de Tara elkapta a csuklóját, s most az alak a levegőben lógott a többszáz méteres mélység fölött.

- Mondj el mindent! - kérte a lycan. A nindzsa felordított, és felhúzva magát beleharapott a lány kezébe. Tara haragosan kiáltva engedte el őt, s a férfi a mélybe zuhant.

***

Ez volt az a pillanat, amikor Őfelsége alattvalója, a Brit Titkosszolgálat ügynöke megértette, hogy valami nincs rendben.

***

- Milyen medál? - tűnődött Tara.

- Én metált értettem - mondta Norema. - De lehetett „megáll” is. Vagy „megállj!”.

- Esetleg „egáll”. - Mere dühösen nézett a mögöttük csivitelő turistákra. - A saját hangomat alig hallom ezektől!

- „Egáll” - ízlelgette a szót Tara. - Nem, szerintem akkor már inkább „pedál”.

- Pedál... nem, ennek semmi értelme. Inkább metán?

- Igen, az sokkal logikusabb, kedves Nore - Mere hangja nem is lehetett volna metszőbb. - És ha annyit mondott, hogy „netán”..., vagy „etán”?

- Vagy „szedán”. Talán fel akarta ajánlani az autóját az életéért cserébe...

Tara csillogó szemekkel vágott közbe.

- Lehet, hogy nem is mondta ki a teljes szót! Esetleg csak annyit mondott, „betán...”, ami akár Betániára is utalhat.

- Betánia? - nézte Nore. - Tudok egy ilyen nevű helyről Venezuelában.

- És van egy Izráelben is - tette hozzá Tara.

Mere most már kifejezetten jól szórakozott.

- Ezek szerint egy venezuelai származású izraelita nindzsával volt dolgunk? - kérdezte.

Nagy csend támadt, melyet - szinte félszegen - Tara tört meg.

- Lehet, hogy mégis medál volt - mondta halkan.

Ebben maradtak.

***

Jeremiah Botond, Őfelsége Londonban született magyar szülőktől származó alattvalója célra tartotta a Berettát.

- Fel a kezekkel!

Nore, Tara és Mere kíváncsian, már-már szánakozva nézték a férfit, aki egyszerre próbálta hármójukra tartani a pisztolyt. Hirtelen karcsú alak suhant el közöttük. Jeremiah megzavarodva nézett át a válla fölött. Az utolsó nindzsa átlendült a korláton és egy vasrúdba kapaszkodva mászott egyre feljebb. Hátán kis zsák, fekete derékszíján apró selyemzsákban csörgött valamilyen ékszer.

- Nincs más dolga, mint minket zaklatni? - kérdezte Nore és lesajnáló tekintettel mérte végig a máskülönben igen jó kiállású férfit.

- A nevem Botond. Jeremiah Botond - vetette oda a férfi és kissé hátrált, hogy mindannyiukat szemmel tudja tartani.

Ekkor szitkozódó, kámzsás alak rohant át közöttük. Annyira koncentrált a menekülő nindzsára, hogy észre sem vette a lányokat, akik valósággal elbűvölve figyelték.

- Leszedlek egy tűzlabdával, szemét! - fröcsögte Felegár nyáladzva a dühtől, miközben maga is átmászott - igen nehézkesen - a korláton.

- Tuti meghal - suttogta Tara áhítattal.

Mere a szeme sarkából látta, hogy Daneel közeledik futva a lépcsőn. A férfi egy pillanattal előbb vette észre őket, s most iszkolt vissza egy acélgerenda takarásába. A vámpírok hercegnője elfojtott egy kitörni készülő nevetést.

Jeremiah, csak úgy a rend kedvéért rálőtt Felegárra.

- Ez megőrült - mondta Nore és közelebb lépett, hogy elvegye a fegyvert az ügynöktől.

- Mi folyik itt? - csattant egy új hang. Mindannyian odakapták a fejüket, nem is lehetett volna másképp reagálni a szigor ilyen hatásos megnyilvánulására. Drake Orionis összevont szemmel méregette a titkosügynököt. Alde a vállára tette a kezét.

- Csillapodj, drágám. Ne öld meg - kérte.

- Az úr velünk van - mondta Tara, hogy a helyzetet mentse, ezalatt Mere karon fogta a tanárt.

- De jó, hogy itt vannak - mondta. Perifériás látásával észlelte, hogy Felegár megcsúszott, és a mélység felett lóg egy kábelbe kapaszkodva. Egy pillanat és Drake is meglátja, arról nem is beszélve, hogy fedezéke takarásában Daneel is tehetetlenül toporgott, mert azt hitte, hogy még nem fedezték fel, s nem kívánta magát leleplezni, amíg nem muszáj. - Jöjjenek - karolt bele a házaspárba Mere és elvezette őket egy másik korláthoz. - Innét kiválóan látszik a Sacré-Cœur. Szerelmeseknek ilyenkor ott a helye!

- Napszúrást kapott - állapította meg Drake, de a csel sikerült és nem fedezte fel Felegárt. Az viszont észrevette őt, s most sikoltásra nyílt szájjal, iszonytól megkövült tekintettel lógott a kábelről, fontolóra véve azt a lehetőséget is, hogy inkább leugrik.

Daneel halk mordulással rugaszkodott neki, s a pillanat törtrésze alatt átsuhant a tömegen. A legtöbben csak lágy fuvallatot éreztek, miközben átlendült a korláton és az utolsó pillanatban rántotta Felegárt egy biztonságosabb elemre.

- Mindenki le van tartóztatva - mondta Jeremiah a meggyőződés leghalványabb jele nélkül.

- Talán mégis metál volt - szólt hirtelen Nore. - Ehhez a toronyhoz lehet köze. Itt rengeteg a fém.

- Terroristák? - kérdezte Tara.

Odafent a nindzsa már majdnem a torony legtetejére ért. Felegár követte. Az ügynök megint utánuk lőtt. Tara kieresztett karmokkal tört rá, s a férfi üvöltve vetette magát egy alacsonyabb szintre. Közben kirepült kezéből a fegyvere és csattogva esett a mélybe.

Eközben Felegár beérte a nindzsát. Ez nagyjából az életébe került volna, ha nincs ott Daneel. Az alak már közeledtére felismerte végzetét, s most kis zsákjából elővette a medált, könyörgőn nyújtva a varázsló felé, miközben mindhárman a torony tetejének acéljába kapaszkodtak.

- A medál! - kiáltott fel Tara.

- A medál! - ismételte meg Norema.

- A medál? - kérdezte Mere, aki eddig háttal állt. Aztán érezte, hogy Drake teste megfeszül mellette.

- A medál! - hörögte a fővarázsló. Egyszerűen átlépett a korláton és kezeit széttárva emelkedni kezdett. Mere az ezres tömegre nézett, ami lentről is, innen is leplezetlenül bámulta őket.

Köszi, Drake, gondolta magában. Ez után egész nap takarítani fogunk.

Felegár kitépte a medált a nindzsa kezéből, aki ugyanebben a pillanatban leugrott a torony tetejéről. Mielőtt azonban lezuhant volna, nyílt az ejtőernyője. s a kecses alak távolodni kezdett a toronytól.

Daneel kérdőn nézett Merére, aki szinte észrevétlenül a fejét rázta. Nem érdemes levadászni az alakot, elég baja lesz azzal, hogy megmagyarázza megbízójának, mi történt.

Drake felért a torony tetejére.

- Miért nem éreztem a medál jelenlétét, fiam? - kérdezte.

- Varázslattal rejtettem el előled - suttogta Felegár és nem nézett a szemébe.

Apja valami nagyon csúnyát és hatásosat akart mondani egyszerre, de a helyzet annyira szürreális volt - elvégre az Eiffel-torony tetején álltak egy vasrúdba kapaszkodva -, hogy végül fáradtan letett róla.

- Majd otthon megbeszéljük... - mondta.

***

Nore, Tara és Mere órákig törölgették a turisták agyából a nem kívánatos emlékeket, s jócskán benne jártak már a napban, mire a munka véget ért. Egyvalami azonban még elintézetlenül maradt. Mekare Corvinus tűnődve intett.

- Daneel, kérlek gyere ide.

Soha, senki nem mozdult még készségesebben, mint most a vámpír.

- Nem haragszom rád - mondta a lány. - De volna még egy kis megbízásom a számodra.

A férfi bólintott.

- Innen nem messze, egy kapualjban szmokingos alak ücsörög és sírdogál. Jeremiah-nak hívják. Azt szeretném, hogy ezt add vissza neki.

Kinyújtotta a kezét, s átadta Daneelnek a titkosügynök fekete, szolgálati Berettáját... aztán megfordult, és ennyit mondott:

- Most pedig enni fogok. Lányok, velem tartotok?

VÉGE