Egyed�l

Az �j leple s�t�tebb a szokottn�l; nem vil�glik az �jszakai nap, nem adja �ld�s�t a titkokra. Elb�jik rejtek�be, mag�ra hagyva mindent s mindenkit. Mintha csak �sszeesk�v�s lenne: a csillagok sem mutatj�k magukat. Kop�r az �j, mag�nyos, ki most az utc�kat r�ja. Hideg van, s a p�rok, akik m�g ezen a balj�s �jszak�n is kimer�szkedtek, vacogva b�jnak �ssze.

Keser� pillant�som el�rtik; honnan is sejthetn�k, hogy nem boldogs�gukat sajn�lom t�l�k, ink�bb �let�ket f�ltem, forr� v�r�ket. A Vad�szok �jszak�j�n nincs biztons�gban senki.

M�r l�tni v�lem a rejt�lyes alakokat a t�voli �g perem�n, hallom �ldozataik elfojtott sikoly�t, amint meg�zlelik �letnedv�ket, ezzel csillap�tva szomjukat. A t�voli neszek – ha egy�ltal�n voltak – a pillanat t�red�ke alatt halnak el, s a cs�nd s�lyosan telepedik r�m. Tudom, nem vagyok egyed�l.

H�trapillantok oda, ahol a szerelmesek az el�bb m�g f�lt�n �s f�z�n �lelt�k egym�st, de m�r csak egy sz�l v�rv�r�s r�zsa eml�keztet r�juk. Odal�pek, felveszem. Az illata b�d�t�, sz�ps�ge mag�val ragad.

Alig hallhat� s�haj hallik m�g�lem, s akaratlanul is �sszerezzenek. Nem sz�m�tanak az �vek, m�g meg tud lepni egy v�ratlan nesz, egy kisz�m�thatatlan �rint�s. A mozdulat egy csepp v�rembe ker�l: a vir�g t�sk�je fels�rti kezem. Miel�tt megmozdulhatn�k, fekete �rny suhan el mellettem �s meg�ll el�ttem.

H�feh�r b�re izzik a s�t�tben, sz�rke szem�t alig l�tom. J�ghideg k�z �rinti a csukl�m, hogy cs�kot leheljen a sebre �s meg�zlelje. Annyi �v ut�n m�g mindig megborzongom. Az er�, ami az �jszaka legvesz�lyesebb ragadoz�ib�l �rad lek�zdhetetlen. El�g volna egy pillant�s, s engedn�m, hogy �letemet oltsa – �m sosem venn� el.

Cs�kot lehel k�zfejemre, elmosolyodik. Enyhe sz�l lebbenti meg hossz� fekete haj�t �s elragadja mell�lem. H�vja az �jszaka, az emberek v�r�nek l�ktet�se, lek�zdhetetlen �szt�ne. Sz�ps�ge el�g, hogy pr�d�j�nak figyelm�t felkeltse �s gyan�j�t altassa, ereje pedig a k�bulat�b�l �bredez�t is megf�kezi. A r�zs�ra n�zek, mely lehullt a f�ldre. Szemem el�tt feldereng a sz�ke hajzuhatag, a kipirult arcb�r, a barna szemek �s a fiatal l�nyt �lel� f�rfi. Ha ez a vir�g mes�lni tudna, elmondana egy t�rt�netet szerelemr�l, boldogs�gr�l, f�lelemr�l �s hal�lr�l. Ha ez a vir�g mes�lni tudna, sz�lna �tkomr�l, melyet jobban szomjaz s �v sz�vem, mint b�rmely v�mp�r az �ltet� v�rt.

Elindulok. Utam haza vezet, otthonomba, hol ez�ttal nem v�r senki, csup�n a rideg falak. M�snap m�r m�s lesz: a kast�ly ism�t megtelik vid�ms�ggal �s melegs�ggel; visszat�rnek a t�rsak �s a bar�tok.

A szob�m ajtaja r�snyire nyitva �s halov�ny f�nysug�r sz�r�dik ki rajta. Az �gy melletti asztalon egy csonkig �gett gyertya vil�g�tja meg a b�torokat, sejtelmes dereng�sbe burkolva azokat. A bord� takar� felett elsiklik a tekintetem, m�gis visszan�zek. K�zelebb l�pek. Rajta v�r�s r�zsa hever, t�sk�inek csup�n helye l�tszik.

Ajkam mosolyra h�z�dik �s tudom, hogy nem vagyok egyed�l.

Norema