- Milyen medál? - tűnődött Tara.

- Én metált értettem - mondta Norema. - De lehetett „megáll” is. Vagy „megállj!”.

- Esetleg „egáll”. - Mere dühösen nézett a mögöttük csivitelő turistákra. - A saját hangomat alig hallom ezektől!

- „Egáll” - ízlelgette a szót Tara. - Nem, szerintem akkor már inkább „pedál”.

- Pedál... nem, ennek semmi értelme. Inkább metán?

- Igen, az sokkal logikusabb, kedves Nore - Mere hangja nem is lehetett volna metszőbb. - És ha annyit mondott, hogy „netán”..., vagy „etán”?

- Vagy „szedán”. Talán fel akarta ajánlani az autóját az életéért cserébe...

Tara csillogó szemekkel vágott közbe.

- Azért ilyen asszociációkat sem hallhatunk mindennap.

- Azért nekem még mindig a venezuelai származású izraelita nindzsa a kedvencem – vigyorgott Norema, majd meglepetten pislogott Mekaréra, aki az előbb hajított felé egy műanyag tőrt.

- Az még csak most jönne! Add vissza a szöveg-részem!

- Felőlem a késed is visszakaphatod.

Bizonyításképpen a lány felkapta a földről a kelléket és barátnője felé hajította. Mekare kitért előle, hogy a következő pillanatban egy kellékest találjon fejbe vele. Szitkozódás és kiáltozás hallatszott a kamerák mögül, mire a három lány, nevetésüket visszafojtva a lefáradt rendező felé fordult.

- Lehet, hogy szünetet kéne tartanunk?

Csak egy gyenge bólintás érkezett válaszként, majd az erősödő csatazajt hallva a hölgyek menekülőre fogták a dolgot.